Harmadik alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző Káposztasavanyító Napot a Kárpátaljai
Magyar Líceum (KML) november 11-én a líceum nagydobronyi tagozatán. A programhoz idén is a Pro
Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány (ProAgri) biztosította a káposztát és a
szakszerű útmutatást.
A rendezvényen a KML mind a hét tagozta elkészítette saját hordónyi savanyúságát, amelyet majd a
téli hónapokban közösen fogyasztanak el.
A résztvevőket Kóré Dóra, a KML igazgatója, valamint a ProAgri képviseltében Varga István
köszöntötte. Az egész napos program keretében a tanulók a káposztasavanyítás után népzenei
összeállítást és népmesét hallgattak, majd táncházban vettek részt. Ebéd után csuhébabát
készítettek, illetve tesztelték, mennyire ismerik a fűszereket. Próbára tették ügyességüket és
tudásukat is a különféle sportjátékok és vetélkedők során.

























































