Kész Levente

Kész Levente

Аradi vértanúk megemlékezése

„Nagy tettekre, kiváló emberekre emlékezni minden nemzetnek szent kötelessége. (….)Ezért el nem pusztulhat az a nemzet, amely nagyjait megbecsüli, emlékét ápolja, mert tudja, hogy ezekben az emlékekben legyőzhetetlen erő lakozik, s abból meríteni lehet a további küzdelmekhez.”Keresztyén Balázs Október 6-án,…

Ukrán védelmezők napjа

Ma a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjaival együtt leróttuk tiszteletünket a beregszászi ukrán védelmezők emlékművénél. Koszorút helyeztünk el, hiszen ma, október 1.-jén az Ukrán védelmezők napján tisztelgünk azok előtt, akik életüket adták az orosz-ukrán háborúban.

Szüreti felvonulás

Immár évről évre hagyomány, hogy szüreti felvonulással üdvözlik az őszt a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum tanulói. A programhoz már második éve csatlakoznak a Kárpátaljai Magyar Líceum kisgejőci részlegének diákjai is. A felvonulást szőlő taposás, préselés és mustkóstolás előzte meg.Hangos, vidám…

A magyar népmese napja

A magyar népmese nap alkalmából a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjai mesemondó versenyen vehettek részt a II. Rákóczi Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A diákok a mai nap folyamán különböző érdekes programokon vehettek részt. Köszönjük szépen a szervezőknek.

Turizmus világnapja

Szeptember 27. – a turizmus világnapja! Ebből az alkalomból a KML nagyszőlősi részlegének végzős turizmus szakos diákjai rendhagyó városnézést szerveztek a 10-es turizmus szakos diákoknak: „Szeretem Nagyszőlőst” címmel. A végzősök nagy gonddal készítették el a városnéző útvonalat, odafigyelve arra, hogy…

Falusi turizmus rejtelmei

„Attól szebb élmény nincs, mint amikor búcsúzáskor hálából megölelnek…” – mesélte Tar Marica vendégfogadó háziasszony. A Kárpátaljai Magyar Líceum Nagyszőlősi részlegének azon 11. osztályos tanulói, akik a turizmust választották profilként terepgyakorlaton ismerkedtek a falusi turizmussal. Csetfalván, a Nyugalom vendégházban, a…

A BercsényiFeszten

Ma a BercsényiFeszten jártunk az ungvári várban. A Tulipán Tanoda tanárainak és növendékeinek színvonalas koncertje után Bercsényi Miklósra, Rákóczi hadvezérére és feleségére, Csáky Krisztinára emlékeztünk egy bensőséges hangulatú ünnepségen, majd kézműves programok vártak ránk. Sétáltunk a vár ódon falai között…

A Testnevelés és Sport Napja

A Testnevelés és Sport Napja a magyar tannyelvű Kárpátaljai Magyar Líceumban. Hagyományosan szeptember második szombatján ünnepeljük a sport és az egészséges életmód összes hívének ünnepét – a Testnevelés és Sport Napját. 2024 szeptember 13-án az intézményünk sportpályáján érdekes váltóversenyeket szerveztünk.…