AIDS elleni küzdelem világnapja

AIDS elleni küzdelem világnapja a Kárpátaljai Magyar Líceumban

2025. december 2-án a „16 nap az erőszak ellen”-kampány keretében került sor egy
ismeretbővítő előadásra a KML beregszászi tagozatán az AIDS elleni küzdelem világnapja
kapcsán Sirokai-Kudron László tanár úr tolmácsolásában.
Az 1991 óta megrendezett világkampány eseményei közé jól illeszkedett a HIV-
fertőzés elleni küzdelem témaköre.
A diákok számára az előadás több új ismeretet tartalmazott, kiemelten a HIV és az
AIDS közötti különbségek, ill. a fertőzéssel kapcsolatos tévhitek eloszlatása terén. A tanár úr
ismertette a HIV-vírus működését, az AIDS kialakulásának lépéseit, a lehetséges megelőzési
és kezelési módokat, továbbá a társadalmi és globális kérdéseket is.
A WHO 1988 óta, minden év december 1-én méltatja az AIDS-elleni küzdelem
világnapját. Az eseménynek minden évben más-más jelmondata van, idén „A fennakadások
leküzdése, az AIDS elleni válaszlépések átalakítása” a választott mottó.
Az esemény során a diákok sok hasznos információval gazdagodtak, melyet az
előadás végén egy rövid teszt kitöltésével ellenőrizhettek, amely elkészítésében nyújtott
segítségért köszönet illeti Kész Levente tanár urat.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük